Angol teázó

A célunk, hogy mialatt otthon vagytok a babátokkal, ne felejtsétek el a beszélt idegen nyelvet. Hiszen ez az egyik záloga is annak, hogy miután gyermekeitek az intézmények falai közé vonulnak, ti is eredményesen tudjatok munkát keresni, munkába állni.

Ennek a trükkje pedig: használni kell.

Szerencsére Egerben laknak olyan anyukák is, akik magyarul nem tudnak, lévén Angliából, vagy Németországból érkeztek hozzánk. És mi megkerestük őket, hogy jöjjenek, ne legyenek egyedül a négy fal közt. Hozzák a babájukat is, mert játszani is lehet, és beszélgessünk.

Az Angol teázó időpontja kedd, délelőtt 10 óra. A témavezető Melinda aki 14 évet töltött Angliában.

A Német kávézó November második felében indul. Amint megvan hozzá minden közzétesszük itt és persze a Facebook-on is.

Ez nem tanfolyam, kötetlen beszélgetés egy témavezetővel, azonban a nagyonn nyelvtani hibákat például javítjuk.

A részvételi díj: 300 Ft.